Kitart az emelkedés a magyar tőzsdén
Mérsékelt emelkedéseket látni az irányadó nyugat-európai tőzsdéken a nap felénél, a BUX hasonlóképpen kis pluszban áll.
Mérsékelt emelkedéseket látni az irányadó nyugat-európai tőzsdéken a nap felénél, a BUX hasonlóképpen kis pluszban áll.
20 évre szóló stratégiai együttműködést kötött a CIG az Euroleasinggel.
A hazai blue chipek közül a Richter teljesített a legjobban.
A hazai blue chipek közül egyedül a Richter emelkedik.
A rossz nemzetközi hangulat a magyar tőzsdére is kiterjedt a mai kereskedés során, nagyot esetek a hazai vezető papírok, és a midcapek szintjén is láttunk jelentős mínuszokat.
Mind a négy hazai blue chip feljebb került a kereskedésben.
Az európai tőzsdéken ma jellemzően negatív hangulat uralkodott, azonban a magyar tőzsde végül minimális erősödéssel tudott zárni, vagyis a BUX felülteljesítő volt ma az európai porondon.
Ma tartották a CIG Pannónia éves rendes közgyűlését, ahol többek között az osztalékfizetésről és annak mértékéről is döntés született.
A hazai blue chipek a Mol teljesített a legjobban.
589 843 922 forint biztosítási díjjal kötött vagyon- és felelősségbiztosítást a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel a CIG Pannónia leánycége.
A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. a korábban tett bejelentésében rögzítetteken felül további CIG Pannónia részvényeket vásárolt - közölte a BÉT honlapján a biztosító.
Igyekszik ledolgozni a hét közepén látott jelentős esést a BUX, amiben a jó nemzetközi hangulat is támogatja a hazai részvényindexet. Nem csak a blue chipek emelkednek ma délután, hanem a midcapek is zömmel pluszban vannak.
Úgy tűnik, hogy valóban nem volt hosszú életű a választási rali annál a néhány részvénynél, amelyek hétfőn, a 2022-es országgyűlési választásokat követő első kereskedési napon jelentősebbet emelkedtek, az Opus és a 4iG árfolyama is a pénteki záróérték alatt áll. Közben romlott a nemzetközi befektetői hangulat és megindult a jogállamisági eljárás Magyarország ellen, ami általános esést eredményezett a magyar tőzsdén.
Az európai tőzsdékkel együtt lefordult a BUX is a délelőtt folyamán, a magyar piacon egyre nagyobb mínuszok bontakoznak ki, ami főként az OTP esésének számlájára írható.
Április 19-én tartja éves rendes közgyűlését a CIG Pannónia. A vállalat részvényesei döntenek többek között a tavalyi eredmény után fizetendő osztalékról és saját részvények visszavásárlásáról. A közgyűlési előterjesztésekből kiderült, hogy több év szünet után újra fizet osztalékot a vállalat.
Koronavírus-járvány után orosz-ukrán háború, folyamatosan jönnek a kihívások a magyar biztosítási szektorban, de a szolgáltatók állják a sarat. A Portfolio Biztosítás 2022 konferenciájának biztosítói vezérekből álló panelbeszélgetésén szó volt a háború és a Covid közötti hasonlóságokról és különbségekről, a díjbevételek megugrásáról, a digitalizáció és az insurtechek szerepéről, de kiderült az is, mit gondol a szakma a magyar állam beszállásáról az Aegonba és az Unionba.
A Groupamával és a CIG Pannóniával kötött szerződést a magyar állam.
A mai nap folyamán gyakorlatilag végig jó hangulat uralkodott az európai tőzsdéken, ehhez képest azonban alulteljesítő volt a magyar piac, ami részben az MNB mai kamatdöntésének volt betudható. A 100 bázispontos alapkamat-emelés nem okozott meglepetést, azonban új inflációs és GDP prognózist is felállított a jegybanki stáb, mely szerint az idei inflációs várakozását jelentősen emelte, GDP várakozását pedig rontotta a jegybank, ez pedig negatívan hatott a befektetői hangulatra így végül csak mérsékelt, 0,2 százalékos emelkedéssel zárt a magyar tőzsde, miközben Európában 1-2 százalékos emelkedést lehetett látni indexek szintjén.
Elfogyott a lendület a magyar tőzsdén ma délután, mérsékelt esésben van jeleneg a BUX. Rossz a hangulat a magyar részvénypiacon, a blue chipek közül egyedül a Magyar Telekom árfolyama emelkedik.
Nagy forgalommal emelkedik ma az Opus árfolyama, folytatva a közel két hete tartó szárnyalását.
Tavaly óta kétszeresére nőtt a Neuralink.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Kilőtték az első példányt.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.